εїз˙·˘°♥ღ my world ღ ♥°˘·˙εїз

εїз˙·˘°♥ღ  Hiro kilép?  °˘·˙εїз

Hiro bejelentette, hogy kilép a Bad Luck-ból, amit senki nem vett jó néven, hiszen éppen most megy minden a legjobban. Shuichi a nagy bejelentés utáni nap felkereste Hirot, hogy gondolja meg magát és hogy végülis miért is tette ő valójában ezt. Hiro nem igazán indokolta meg, de azt azért tudatta, hogy nem fogja meggondolni magát, és ezen kívül megosztotta még Shuichivel azt, hogy szereti Yuki menyasszonyát, Ayakát.
Shuichi elmesélte ezt Yukinak, Yuki pedig meglátogatta Ayakát. Hogy mit is beszélgettek, azt nem lehet tudni, mivel nem lehetett látni/hallani, de valószínű, hogy arra kérte Yuki Ayakát, hogy bírja Hirot jobb belátásra. Ayaka meglátogatta Hirot és megkérte, hogy ne lépjen ki a Bad Luck-ból, de Hiro még így sem volt hajlandó meggondolni magát, ekkor azonban azt mondta Hironak Ayaka, hogy ha meglesz az 1 millió lemezeladásuk, akkor elmegy vele rendira. Ez már motiválta Hirot, így sietett a sajtótájékoztatóra, amit éppen a Bad Luck tartott és visszavonta a kilépését.

...vissza...

~Live
~Japán
~Animék
~Mangák

~Grafika
~Verseny

εїз˙·°ღ  GYORSLINKEK  ღ°·˙εїз
~ vk ~ home ~ rk ~


 


εїз˙·°ღ Cseréim ღ°·˙εїз

       
       
(kérheted a chat-be vagy a vk-ba)

εїз˙·°ღ Elit oldalak ღ°·˙εїз

       
       
(én választom ki, ide ne jelentkezz)
 

Indulás: 2011-05-29
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Friss bejegyzések
2011.11.02. 19:04
2011.10.21. 19:45
2011.10.12. 23:23
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen